Bejelentés


RŐCZEY MŰVÉSZHÁZASPÁR Rőczey Ferenc zongoraművész és Rőczey Ferencné hegedű


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









 RŐCZEY FERENC (1927)

1948 és 1956 között végezte zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (Zeneakadémia), ahol zongorát Horusitzky Zoltántól, zeneszerzést Sugár Rezsőtől tanult. 1954-ben szerezte meg zongoratanári, 1956-ban pedig zongoraművészi diplomáját. Budapesti és szombathelyi tanárkodás után 1957-ben került Miskolcra, ahol 1967-ig a Zeneművészeti Szakközépiskolában, ezt követően pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán (ma a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete) oktatott zongorát. Docensi működése után 1985-ben professzor, főiskolai tanár lett. Oktatói munkájához tartozott a megyei zeneiskolákban végzett szakfelügyelői tevékenysége, de fontos feladatának tekinti a zenei ismeretterjesztést is. E tevékenységét ismerték el az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetéssel. Oktatói tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatja. Miskolcra érkezése után azonnal bekapcsolódott a helyi zenei életbe, hamarosan a miskolci hangversenyek kedvelt, népszerű előadója lett, szóló-, zenekari kíséretes és kamarahangversenyeken egyaránt. Külföldön is sikerrel szerepelt, Európa számos országában fellépett. Gyakran lépett fel feleségével, Sikorszky Erzsébet hegedűművésszel, akivel kamarakoncerteket adott. Kirobbanó sikert hoztak számára a 70., 75 és a 80. születésnapja alkalmából adott koncertjei is. Szerteágazó tevékenysége elismeréseként kétszer is (1970-ben és 1978-ban) kitüntette Miskolc város zenei nagydíjával, a Reményi Ede-díjjal. Majd 2003-ban feleségével együtt kapta meg Miskolc Pro Urbe díját.

Rőczey Ferenc a „Ki kicsoda” kiadványban - Foglalkozás: zongoraművész, tanár Munkahelye és címe: ME Bartók Béla Zeneművészeti Intézet 3530 Miskolc, Bartók tér 1. Született: Budapest, 1927. 11. 09. Tanulmányai.: 1937-45 Bencés Gimn., Budapest, 1939-44 Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola, 1946-54 Zeneakadémia Bp., tanárképző, művész képző, 1954 zongora zenetanári diploma, 1956 zongoraművészi diploma. Tevékenység.: 1954-57 Szombathelyi Zeneiskola, zongora tanár, 1957-67 Zenekonzervatórium, Miskolc, zongora tanár, 1967- Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, Miskolci Tanárképző Tagozat, zongora szak, tanársegéd, adjunktus, docens, 1984- professzor, 1995- ME Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, esti tagozat, zongora tanár Fellépések: A 70-es években 3 alkalommal koncertkörút Finnországban. Miskolcra kerülése után évente szóló hangversenyestek adása, több zongora verseny előadása zenekari kísérettel, Bp-en is, legemlékezetesebb a Liszt A-dúr zongora verseny előadása melyet Kobayasi vezényelt. Vidéki ismeretterjesztő koncert-körutak, több mint ezer alkalommal, feleségével (hegedű) és Bátok Ferenc (ének) közreműködésével. Nyugdijba vonulása után Németország és Ausztria gyógyfürdőhelyein, rheuma klinikáin zeneterápiai koncertek. Miskolcon a 70., 75 és a 80. születésnapja alkalmából koncertek adása nagy sikerrel- feleségével együtt. Kitüntetések: Reményi Ede-díj (1970, 1978), Pro Urbe-díj Miskolc (feleségével közösen, 2003-ban) Tagságok: Gyökösi Endre Baráti Kör, Borsodi Zenei Társ., Etka Joga Nemzetközi egyesület Hobby: vasút-modellezés, természetjárás.

RŐCZEY FERENCNÉ (1940) – Foglalkozása: zenetanár, zeneterápia; Munkahely: 35 évet dolgozott az Egressy Béni Zeneiskolában majd 10 évet a Petőfi Sándor Általános Iskolában, illetve a Kórházi Tagozaton, Miskolcon. Született: 1940; Miskolc; Édesanyja: Grentzer Mária Házastársa: Rőczey Ferenc; zongoraművész tanár; Gyermekei: Ferenc zongoraművész tanár (1960), Gergely hidrogeológus mérnök, informatikus (1963), Balázs zongora tanár (1967); Iskolái: Zenei Gimnázium, Miskolc, Tanárképző Főiskola, Miskolc, hegedű és szolfézs szak. Tevékenysége: Egressy Béni Zeneiskola, Miskolc (1961–96), 25 és 35 évi jubileumi jutalommal. Hivatás: a zene iránti szeretet átadása több száz gyermeknek és családjuknak, életre szólóan, 10-15 ifjú zenei pályára juttatása. Tanárai: Kardos Pál, karnagy. Kitüntetései: Miskolc Város Pro Urbe Díj (férjével megosztva, 2003), A GYERE Alapítvány Díja (2005) Tagságok: Borsodi Zenei Társaság, Cursillos Lelkiségi Mozgalom. P.: több, mint 1000 Ismeretterjesztő Klubhangverseny Borsod Megyében és Miskolcon, férjével és Bátok Ferenc énekművésszel. A teljesség igénye nélkül a telepólések ahol nem is egyszer megfordultak: Abaújszántó, Aggtelek, Alsóvadász, Alsózsolca, Arnót, Baktakék, Bodrogkeresztúr, Borsodnádasd, Borsodszirák, Cigánd, Csobád, Dédestapolcsány, Edelény, Emőd, Encs, Erdőbénye, Felsőzsolca, Gesztely, Göncruszka, Hangács, Hernádkak, Hernádnémeti, Hidasnémeti, Homoród, Homrogd, Istvánmajor, Izsófalva, Kazincbarcika, Kéked, Mályi, Megyaszó, Mezőcsát, Mezőkövesd, Múcsony, Nyékládháza, Parasznya, Rudabánya, Sajóbábony, Sajókaza, Sajókeresztúr, Sajószentpéter, Sajószöged, Sály, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szalaszend, Szendrő, Szerencs, Szikszó, Taktaharkány, Telkibánya, Tibolddaróc, Tiszalúc, Tiszaújváros, Varbó, Vatta, Vizsoly. Ezen kívül közreműködés a Zeneiskola évi tanári hangversenyein, a Filharmónia, a Város és az Egyházak különböző rendezvényein Jó szolgálati tevékenység: család, sérült gyermekekkel való foglalkozás és a hegedülés.  












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!